Deborah Pornószínház
 

Tíz évvel ezelőtt valószínűleg még elképzelhetetlen lett volna nálunk egy ilyen színház.

Hogyan is kezdődött?

2000-ben jött az ötlet, amikor meglátogattam az ismerősömet, aki egy pornószínházat üzemeltetett Barcelona szívében. Akkor döntöttem el, hogy egy ilyen jellegű színházat érdemes megvalósítani Budapesten is, a Budapesti Erotika kiállítás és börze területén. Az elhatározást tettek követték, majd rengeteg munka után megnyitottuk az első magyarországi pornószínházat, és nagy izgalommal vártuk a visszhangot. Rengetek pozitív visszajelzést kaptunk, ami azt igazolta, hogy pornószínházra igenis szükség van. Tulajdonképpen arra törekedtünk, hogy egy családias hangulatot valósítsunk meg, ahol az erotika dominál. A publikum itt testközelből élvezheti a műsorokat, mivel a székek egészen a színpadig nyúlnak. Ilyen helyzetben semmit sem lehet mímelni, mindennek élőben kell mennie. Sőt a néző akár részt is vehet a műsorokban!

Az előadások kb. 30-40 percet tartanak, és minden előadás más műsort takar. Szinte minden műsorba bevonunk egy szerencsés nézőt is, aki aktív vagy passzív része lehet az előadásnak. A pornószínház csak a Budapesti Erotika Kiállítás és Börze területén működik, mely minden év szeptemberében kerül megrendezésre. Így a színház csak itt várja vendégeit.

Remélem sikerült érdeklődésedet színházunk iránt felkelteni és Te is ellátogatsz hozzánk, hogy meggyőződhess magad is arról, hogy nálunk semmi nem beállított (a farkakon kívül).

Sok szeretettel várunk benneteket!

Mottó: MINDENT SZABAD SEMMI SEM KÖTELEZŐ!

 

 
websas.hu

@Email webmester

 
Felhasználási feltételek

Copyright © 1997-2005 Prochel Bt All rights reserved
A weboldal tartalmának másodközlése, felhasználása csak a Prochel Bt engedélyével lehetséges!
©2005 Designed and developed by INSERT