Hé fiúk! Nagyra becsüllek titeket, akik szerettek puncit nyalni, mert sajnos túl kevés van belőletek. Nem én vagyok az egyetlen nő, aki ezt állítja. Ráadásul vagytok néhányan, akik ósdi iskolás módszerrel csináljátok a dolgot, vagyis nem túl jól, ezért talán jó segítség lesz ez a kis lecke. Ha egy nő ráakad egy férfira, aki "jó fejet" tud nyújtani, akkor igazi kincset talált, akit nem fog egykönnyen elengedni. Az ilyen férfi ritka példány, ezzel tisztában van a nő. Még a barátnőinek sem fog beszélni róla, mert különben ez a fickó lesz nemsokára a legnépszerűbb férfi a városban. Tehát ne felejtsétek el: a legtöbb férfi jól tud dugni, ezzel semmi gond, de aki jól nyal, igazán nyeregben érezheti magát. A legtöbb nő hiú, ha a testéről van szó. Még ha a világ legdögösebb nőjével fekszel le, ő akkor is aggódni fog, hogy tényleg tetszik-e neked. Mondd neki, hogy gyönyörű, beszélj arról, hogy melyik részeit szereted a legjobban, beszélj bármiről, de annyi bizalmat mindenképpen keltsél benne, hogy leengedjen a lábai közé. Állj meg egy kicsit, és jól nézd, meg amit látsz. Gyönyörű, ugye? Semmi más nem teszi a nőt annyira egyedivé, mint a puncija. Én csak tudom, jó párat láttam és kóstoltam már. Mindenféle méretben, színben és formában találkozhatsz vele. Van, amelyik begömbölyödik, mint a kislányok punija és van, amelyik vastag, húsos, kikandikáló ajkakkal köszönt téged. Van, amelyik sűrű bozontok mögött rejtőzik és van, amelyiket csak vékonyabb, átlátszó szőr fed. Értékeld partnernőd egyedi tulajdonságait és meséld el neki, mi teszi őt különlegessé. A nők általában sokkal verbálisabbak a férfiaknál, különösen szeretkezés közben. A szerelmes szavak is jobban hatnak rájuk, vagyis minél többet beszélsz partnernődhöz, annál könnyebb lesz kielégítened őt. Tehát mindvégig, amíg csodás puncijával játszadozol, simogatod, beszélj róla! Most megint figyelj a puncira. Óvatosan húzd szét az ajkakat és szemléld meg a belső részeit. Meg is nyalhatod, ha akarod. Tágítsd ki a punci külsejét a tetejénél annyira, hogy megtaláld a csiklóját. A csikló is mindenféle méretben lehetséges, ugyanúgy, ahogyan nektek is különböző méretű a farkatok. A méret azonban nem határozza meg a nő orgazmus- kapacitását. Ha kisebb a csikló, ez csak azt jelenti, hogy nagyobb része a felszín alatt van. Ha bármikor megérinted a csiklót, mindig legyen nedves az ujjad. Megnyálazhatod, de a nő testnedveit is használhatod. Akárhogyan is teszel, legyél biztos benne, hogy elég nedves az ujjad mielőtt a csiklóhoz érsz, mert az nem rendelkezik saját nedvekkel, viszont borzasztóan érzékeny. Hozzáragad az ujjad, ha száraz, és ez fáj! De most egyébként sem akarod megérinteni a csiklót. Ehhez előbb még dolgoznod kell! Ha a nő izgalmi foka nem elég magas, a csiklója túl érzékeny ahhoz, hogy avval játszadozz. Lassú ütemben közelíts a puncihoz. A nők, sokkal inkább, mint a férfiak, imádják, ha kényeztetik őket. A combok belső felülete a nő leglágyabb pontja. Nyalogasd, csókolgasd, nyelved hegyével rajzolgass rá. Kerülj a punci közvetlen közelébe, majd lassan húzódj vissza. Ha kezd nem tetszeni a nőnek, hogy nem nyúlsz már a puncihoz, akkor csinálod igazán jól. Most nyald meg a comb és a punci találkozásánál levő völgyet. Temesd az arcodat az illatos bozótba. Ajkaiddal fésüld végig a punci nyílását, de ne nyomjad rá erősen. Ezzel tovább izgatod partneredet. Miután ezt csináltad egészen addig a pontig, amikor a nő már nem bírja tovább, és követeli, hogy többet és közelebbről kapjon belőled, akkor tedd az ajkaidat a punci fölé. Csókold meg, óvatosan, aztán erősebben. Most a nyelveddel válaszd szét az ajkait, és amikor kitárul, fel és lefuttasd végig a nyelved a punci húsos rétegei között. A kezeddel gyengéden tárd szét kissé jobban a combjait. Mindent, amit egy nővel teszel, akinek a punciját fel akarod falni, gyengéden kell tenned. Dugd meg a nyelveddel! Ez kifejezetten jó érzés, és elszabadítja benne a poklot, mert mostanára már azt akarja, hogy a csiklójára fordítsd a figyelmedet. Figyeld csak! Nézd meg, hogy eléggé megmerevedett-e már a csikló ahhoz, hogy kibújjon a rejtekhelyéről. Nyald meg, ha igen. Ha nem látszik, még mindig lehet, hogy a felszín alatt várakozik rád. Tehát vidd a nyelved a punci tetejéhez és keresd, érezd a csiklót. Tisztán érezheted a jelenlétét. De, még ha nem is érzed a parányi gyöngyszemet, előcsalogathatod az azt fedő bõr nyalogatásával. Most nyald erősen és nyomd a nyelved a bőrhöz. Gyengéden húzd szét a punci ajkait és verdesd a nyelvedet a csiklóhoz, akár takarva van, akár nem. Ezt gyors ütemben csináld. Ennek a hatására a nő lábai remegni fognak. Ha úgy érzed, hogy már közelít az orgazmus felé, formáld ajkaidat O alakúra és vedd a csiklót a szádba. Kezdd lágyan szopni, és nézd a reakciót partnernőd arcán. Ha bírja, szopd erősebben. Ha tetszik neki a dolog, szopd még erősebben. Menj vele. Ha a közeledő orgazmus feszültségében a levegőbe emeli az ágyékát, mozogj vele együtt, ne akard leküzdeni. Tarts ki, és tartsd a szádat a csiklón, ne engedd eltávolodni tőle. Ezt fogja mondani ő is: "Ne hagyd abba! Soha ne hagyd abba!" Ennek pedig oka van, méghozzá az, hogy a legtöbb férfi túl korán megáll. Akárcsak a farokszopás, ez is olyasvalami, amit érdemes megtanulni, méghozzá érdemes megtanulni jól csinálni. Ismerek egy férfit, aki gyengén kúr, egyszerűen gyengén, de úgy tud puncit nyalni, ahogyan senki más az ismerőseim között, és neki soha nem okoz gondot egy randi összehozása. A lányok odavannak érte. De térjünk vissza a punci nyalásról szóló leckéhez. Van még valami, amit megtehetsz a nő élvezetének fokozása érdekében: ujjazhatod, amíg ő punci nyaló tehetségedet élvezi. Ujjazhatod előtte, közben, vagy utána, biztos, hogy tetszeni fog neki. A csiklót körülvevő erogén zónán kívül van a nőnek még egy különlegesen érzékeny pontja, a vagina padlásánál. Ennek dörzsölődik a farkad dugás közben. Nos, mivel a farkad elég messze van a szádtól, az ujjaidat kell használnod a dugáshoz. Két ujjal kefélj, mert egy az túl vékony volna, három pedig túl széles, és nem érnének be elég mélyre. Ügyelj arra, hogy nedvesek legyenek az ujjaid, hogy ne irritáld a nő bőrét. Csúsztasd be őket, először lassan, aztán kicsit gyorsabban. Ritmusosan kefélj az ujjaiddal. Csak akkor gyorsíts, amikor ő is így tesz. Figyelj a légzésére. Tudatni fogja veled, mikor mit kell tenned. Ha egyidejűleg szopod a csiklót és ujjazod a puncit, sokkal több inger éri a nőt, mint amit egyedül a farkaddal tudnál nyújtani. Tehát számíthatsz rá, hogy ettől nagyon felizgul a szeretőd. Ha bármilyen kételyed van, ellenőrizd a szimptómákat. Minden nő egyedi. Lehet, hogy a mellbimbói már akkor megkeményednek, amikor elkezd izgulni, de lehet, hogy csak az orgazmus hatására. Lehet, hogy a teste elpirul vagy reszketni kezd. Ismerd meg partnernőd szimptómáit és ez által érzékenyebb, jobb szerető leszel. Amikor elkezdődik az orgazmusa, eszedbe ne jusson eltávolodni a csiklótól! Lógjál rajta egész végig! Amikor a nő izgalmi foka csökkenni kezd az orgazmus után, told ki a nyelvedet a csikló alsó része mentén, de ajkaiddal még mindig takard a tetejét. Mozgasd a nyelvedet ki-be a punciban! Ha az ujjaid is bent vannak, mozgasd azokat is egy kicsit, de csak óvatosan, mert most minden fokozottan érzékeny. Ha helyesen játszod ki a kártyáidat, ismételt orgazmusokat érhetsz el ezzel a módszerrel. A nő az orgazmus után még egy teljes óráig izgalmi állapotban marad. Az utolsó tanács, amit adhatok, a következő: Miután kielégítetted partnernődet, tedd a rabszolgáddá azáltal, hogy a legalaposabb punci nyalásban részesíted, amit valaha is kapott. Ne hagyd most még magára! Beszélgess vele, simogasd a testét, kényeztesd a melleit, morzsolgasd a mellbimbóit. Csendesen folytasd a szeretkezést egészen addig, amíg teljesen le nem csillapodik az izgalmi foka. A férfiak elélvezés után pillanatokon belül el tudnak aludni anélkül, hogy bármilyen hiányérzetük lenne. A nőnek viszont természetéből fakadóan szüksége van szeretője gyengédségére és figyelmességére a szexet követő rövid időszakban. Az orális szex lehet a legélvezetesebb szexuális élmény. Olyan, amilyennek csinálod. Szakíts rá elég időt, gyakorold rendszeresen, fordíts figyelmet szeretőd jelzéseire, és ami a legfontosabb: élvezd, amit csinálsz!
A szopás
Leszopni egy férfi farkát, ez az életben megadatott egyik legtisztább élvezet. Szomorú azonban arra gondolni, hogy sok nő nem értékeli, hogy ez milyen szórakoztató tud lenni. Ennek az az oka, hogy nem tudják, hogyan kell helyesen csinálni, így aztán tényleg nem lesz szórakoztató a dolog. Mert ha rosszul csinálják, akkor a férfi nem fogja élvezni, a nő pedig kudarcként könyveli el magának. Van viszont egy jó hírem: Könnyen meg lehet tanulni, hogyan váljék belőlünk kitűnő oboázó. A következőkben pontosan ezt fogom elmondani nektek. Nem számít, milyenek a körülmények, lehettek otthon az ágyban vagy egy parkoló kocsiban, csak az a lényeg, hogy a számotokra szükséges mértékben vonuljatok vissza, ahol nyugodtan játszadozhattok, és szexisnek érezhetitek magatokat. A mostani leírás kedvéért tegyük fel, hogy egy heverőt választottatok. Egyedül vagy egy férfival, akit szeretsz, és akiről tudod, hogy jól esne neki most egy jó kis oboázás. Csússz a padlóra a lábai közé és nyisd ki a sliccét. Nyúlj be és érintsd meg a farkát. Ha odavan érted, már kemény lesz a szerszáma. Ha ideges, akkor esetleg még összekuporodva találod az alsónadrágjában. Fogd meg és tarts a markodban a farkincát, majd hajolj fel az arcához és csókold meg! Figyeld, érzel-e valamilyen reakciót odalent. A legkisebb mozgás már jó jel. Most húzd elő a farkát és nézd meg, hogyan áll. Ha egyenesen felfelé, akkor nagyszerűen csinálod, egyébként pedig ezt kell tenned: Fogd a golyóit a bal kezedbe, a farkat pedig a jobba. Gyengéden markold meg és vidd a kezed a rúd aljához, és készülj fel a szopásra. Körözz a nyelveddel az ajkaidon, hogy jó nedvessé váljanak és nézz a párod szemébe! Nézni akarja majd, amint franciázol neki. A férfiak szeretnek leskelődni. Most nyisd ki egy picit a szádat, hogy ezzel kínozd és hergeld a férfit, majd kerülj nagyon közel a farokhoz. Lélegezz rá, fújj rá forró levegőt! Megint dugd ki a nyelvedet és nyúlj vele a farok felé, kínozd! Győződj meg róla, hogy jó nedves a nyelved, ezután kezd bele a rúd aljánál és nyalj felfelé, szép lassan! Fordítsd oldalra a fejed, és tégy úgy, mintha ki akarnál belőle harapni egy darabot: óvatosan ereszd a fogaidat, egy picit a húsába! Nedvesítsd meg a farkat megint a nyelveddel és, akár a kezeddel, terítsd szét a folyadékot. Egy nedves farok sokkal szexisebben néz ki és sokkal szexisebb hangokat produkál, mint egy száraz. Eközben a bal kezed a golyókat masszírozd, esetleg egy kissé meg is karmolhatod. Ha kedved tartja, a golyók alá, mögé is nyúlhatsz, hogy elérd a popónyílás előtti rendkívül érzékeny területet, vagy akár a popónyílás felett is kalandozhatsz nagyon gyengéden az ujjaiddal. Ez, mivel a merevedést okozó izom innen ered, reakciót fog kiváltani párod farkában. Miután jó párszor végignyaltad a rudat és az már teljesen nedves és merev, a férfi csalódottságában elkezd izegni-mozogni, ha nem kezdesz komolyabb dolgokba. Egy gyors pillantás az arcára tudatni fogja veled, ha túl messze húzod a bevezetőt. A kínzás persze nagyszerű... egy bizonyos pontig. Egy kis franciázási gyakorlat meg fogja tanítani neked, hogy mikor is éred el ezt a pontot. Egyik alkalommal, amikor felfelé nyalsz a rúd aljától a makk pereméig, ne állj meg! Folytasd a hosszú, nedves nyalást a farok tetején keresztül, egy picit elidőzve a középen levő lyuknál. Mártsd bele a nyelved hegyét, ha tudod, de még ne szopjad be a makkot! Most futtasd körbe-körbe a nyelvedet a makk pereme körül, egészen körbe, gyors áthaladásokkal a veled pontosan szemben levő puha bőrrésznél. Ez az a hely, ahol a legtöbb férfi a legérzékenyebb. De nem minden férfi! Ez egy olyan dolog, amit egy jó oboázónak meg kell tanulni, mihelyst kényelmesen érzi magát. Tegyél fel kérdéseket! Minden férfi egyedi, és egyedi az ő farka is! Préseld végig a rudat és nézd meg, előbukkan-e valamilyen tiszta folyadék. Ha igen, mártsd bele a nyelved hegyét, majd húzd el lassan. Ki fog nyúlni, ahogyan a nyelved távolodik, és ez nagyon erotikus látvány a partnered számára. Mostantól csináld úgy tovább, ahogyan neked tetszik. Közelíts rá a makkra, mintha csoki fagyiból lenne, és vedd a teljes makkot forró szádba! Tartsd ott pár másodpercig! Figyeld, ahogyan felnyög a partnered! Most gyorsan menj lefelé, és vegyél a farkából akkora darabot a szádba, amekkorát csak tudsz! Ne aggódj, nem fogsz megfulladni! Ha pont a megfelelő módon hajlítod a nyakadat, akkor simán a torkodba csúsztathatod! Maradj így egy pillanatig, a farokkal lent a szádban. Érezd, hogy ott van benned! Ez majdnem olyan érzéki, mintha a puncidban volna. Meg fogod kedvelni ezt az érzést! Ezen a ponton sok lehetőséged van. Íme az egyik: Csússz vissza, fel a farok hegyéig és verdesd neki a nyelvedet. Szeretőd mostanra már nagyon felizgult, és azt akarja, hogy párszor még vedd a torkodba a szerszámát. De ne hagyd magad megfélemlíteni! Ha engedelmeskednél neki, akkor két perc alatt vége lenne az egésznek, és ez miért volna jó? Olyan gyors mozgással, ahogyan partnered bírja (ne engedd még elélvezni!), csússzál fel és le a farkán, mintha dugnátok! Ha partnered túl közel kerül az elélvezéshez, akkor állj meg, de legalábbis lassíts le. Ha nem érsz le egészen a rúd aljáig, a jobb kezeddel csalhatsz egy kicsit, hogy úgy nézzen ki a dolog, mintha a farok a torkodban volna. Így is olyannak látszik, mintha az egész szerszám a szádban volna, és még az érzés is olyan. Az O alakúra formált ujjaidat is csúsztathatod a rúdon, fel és le, a szopással megegyező ritmusban. És egy újabb dolog. Amellett, hogy csupán a szádban van a farok, szívhatod is, ami egészen más. Vannak mély szívások és pici szívások és mindkettő marha jó érzés. Lehetséges persze, hogy partnered valamelyiket jobban szereti, ezért figyelj a reakcióira! Vedd csak a makkot a szádba, és szívd úgy, mintha az egy mellbimbó vagy szívószál volna. Ez annyira jó érzés a férfinak, hogy benedvesedik a puncim, ha csak rágondolok. A másik típus a hosszú, pásztázó szívás, amikor az egész farkat beveszed, és szívod felfelé menet egész végig, mint egy nyalókát, majd visszamész az aljához, és újra ugyanígy teszel, és lefelé menet is mindvégig szívod. Egy fontos tudnivaló: Ezek közül a mozdulatok közül mindegyik nagyszerű érzés az első néhány vagy több alkalommal, de egy idő után ideje lesz a következő játékodra továbblépni. Nem azt akarod, hogy ellustuljon a farkinca. Azt akarod, hogy állandóan ingerelve legyen, majdnem, de nem egészen az orgazmus pontjáig. És most éppen itt tartunk. Jobb kezedben ott a merev farok, a bal kezedben pedig feszes heregolyók. Hajolj hátrébb és vess rá egy pillantást! Gyönyörű, ugye? Vidd a jobb kezedet egészen a rúd aljához és szorítsd meg ott! Ettől a rúd megtelik és megvastagodik, és mostanra már a makk sima és csillogó lesz. Folytasd a farokkal a játékot, vedd a szádba, szívjad, szopjad, próbáld ki a különféle mozzanatokat, amíg úgy nem érzed, hogy a férfi már nem bírja tovább és pillanatokon belül spriccelni fog. Hogy most mit teszel, az rajtad és a partnereden múlik. Én személy szerint szeretem látni a kilövellést. Képeket merítek belőle szexuális tartalmú álmaimhoz, és mellesleg, felvillanyoz a spriccelő geci látványa. Bámulatos, milyen sok kijön ebből a nedűből és milyen messze ellő. Ha te is látni akarod, érezni fogod a közeledtét a jobb kezeddel, és ebből tudhatod, mikor kell elhátrálni. Meg is próbálhatsz elkapni belőle valamennyit a nyelveddel, ha elég gyors vagy. Nyugodtan le is nyelheted, vannak lányok, akik így tesznek, és rengeteg srác szereti, ha partnernője lenyeli a spermáját. Ügyelj azonban arra, hogy ne felejts el visszahúzódni egy picit, amikor belespriccel a szádba, mert különben köhécselni fogsz tőle, az pedig nem túl romantikus. Vedd a spermát először a szádba és tartsd ott, aztán nyeld le! Egy másik, szintén izgalmas lehetőség (hacsak nem olyan helyen szeretkeztek, ahol nem maszatolhattok össze semmit), az, hogy a meleg, csodálatos nedűt engeded a szádba spriccelni, majd lefolyni a már amúgy is nedves farok mentén. Ez a farkat nagyon csúszóssá teszi, és ilyenkor gyönyörűséges még megérinteni is! Futtasd végig a kezeidet a szerszámon, érezd a kemény farkat felfelé haladva, elsimítva a fénylő ondót a makk felett. Ez is nagyszerű, buja látvány, számodra is és szeretőd számára is. Most egy olyan franciázást adtál elő partnerednek, amit nem fog egyhamar elfelejteni. Hidd el nekem, ha követed a tanácsaimat, ez a fickó sokkal gyakrabban akar majd látni téged. Férfiaktól azt hallani, hogy ötven nő közül egy tudja igazán, hogyan kell jól farkat szopni. A többi úgy tesz, mintha ez egy szívesség volna. És erről is meg kell jegyeznem valamit: Ha nem szeretsz oboázni, pedig már megpróbáltad megszeretni, de még mindig nem megy, ne add fel! Lehet, hogy jobban fog tetszeni, amint egy kicsit idősödsz. A férfiak szerint az idősebb nők sokkal jobbak a francia szexben. De figyelmeztetlek, hogy sok olyan nő van, akik szeretnek farkat szopni, és mi igenis kemény versenytársaitok leszünk nektek, akik ehhez félénkek vagytok. Még olyan nőket is ismerek, akik el tudnak élvezni farok szopás közben. Egy végső megjegyzés, ezúttal a férfiak számára: Ne erőltessétek! Nincs annál szörnyűbb, ha a nő fejét a férfi lenyomja oda. Nyugi! Ha a partnernődnek kedve van hozzá, úgyis hozzá fog látni, bár lehet, hogy csak a második szeretkezésetek alkalmával. És ha elég időt hagysz a számára, meg fogja tanulni szeretni. Ha a partnernőd nem élvezi a dolgot, talán több szerencséd lesz a következő szeretőddel.
Trükkök nőknek, elcsábítás!
1. Nagyon fontos, hogy ismerjük partnerünk szokásait!
2. Ha egy férfi a nőt csókjaival halmozza el, és közben állandóan cirógatja, feltehetően gyengéd szerető. Az ilyen típusnak finoman, nagy szeretettel kell a kedvében járni. Legjobb, ha a nő csipkés tangát vagy selyem nadrágocskát ölt.
3. A rusztikus férfi típus teljesen más. Náluk a nő úgy érheti el leggyorsabban céljait, hogy bőrcuccokat vesz fel, vagy egyszerűen „Éva-kosztümben” jelenik meg. A meztelen popsi minden fehérneműt felülmúl.
4. Vannak olyan férfiak, akik a változatosságot kedvelik. Itt a hódításhoz gazdag fantáziára van szükség, és jól kell alkalmazkodni a partner hangulatához.
5. Ha egy férfinek társra van szüksége, a nő nyugodtan viseljen elasztikus, testhez simuló öltözéket.
6. Ha egy férfi formában érzi magát, legjobb, ha a nő domborulatait semmi sem takarja. Óriási vágykeltést, a meztelen test okoz.
Az anális szex
Az anális erotikát erősen tabuként kezelik, pedig a férfiak és nők milliói (hetero-, homo- és biszexuálisok egyaránt) próbálgatják az anális szexet. A végbélnyílás környéke gazdagon ellátott idegvégződésekkel, a nemi szervekhez legközelebbi erogén zóna, kapcsolatban áll a medence izmaival és az orgazmusban aktívan részt vesz, mivel közben ritmikusan össze-összehúzódik. Kinsey 35 éve már megállapította, hogy a végbélnyílásnak (legalább a népesség felénél) erotikus jelentősége van. Egy felmérésben, amelyben 100 ezer Playboy-olvasó vett részt, a férfiaknak 47%-a, a nők 61%-a ismerte be, hogy már megpróbálkozott az anális közösüléssel.
A végbél tabusága megakadályozza az embereket, hogy a végbélnyílás szexuális felhasználására gondoljanak, erről beszéljenek vagy ezt a témát tanulmányozzák. Ezért az alábbiakban felsorolok tíz dolgot az anális szexről, amelyeket a férfiak és a nők túlnyomó része még nem ismer. Az anális szex legritkábban gyakorolt formája a végbélbe közösülés. Rengeteg módja van, hogy erotikusan kiélvezzük a végbélnyílást.
A leggyakrabban alkalmazott módszer, hogy hagyományos vagy orális szeretkezés közben egyik ujjunkkal megérintjük partnerünk végbélnyílását, majd megdörzsölve megnyitjuk, ezzel is elősegítjük orgazmusát. Sok ember élvezi, amikor egy ujj (akár sajátja, akár a partneré) befurakszik a végbelébe, széttárva annak nyílását és ott finoman mozog. Mások előnyben részesítik azt az érzést, amikor egy műhímvessző vagy egy vibrátor feszül neki a végbélnyílásuknak, szétnyitja és így átjutva a rövid csatornán, behatol a végbelükbe. A férfiak nagy része, a heteroszexuálisokat is beleértve, rendkívüli élvezetét leli a behatolás ezen formájának. Az orális-anális szeretkezési forma nem túl közismert.
A legtöbb embert már a gondolata is elriasztja. Vannak azonban olyanok, akik szívesen eljátszadoznak ezen a módon is, vagy legalábbis megengedik, hogy a partnerük ezt a szokatlan utat válassza.
A végbélnyílás ingerlése, a közösülést is beleértve nem fájdalmas, ha megfelelően hajtják végre. Általánosan elterjedt, kitartó és veszedelmes hiedelem az, hogy a végbélnyílás ingerlése, különösen a közösülés, sérüléssel kell, járjon. Ugyanúgy érvényes a végbélnyílás környékére is, mint a test egyéb tájaira, hogy a fájdalom jelentkezése valami rosszat jelez. A végbélnyílás nem megfelelő ingerlése, a körülötte levő rendkívül sok idegvégződés miatt irtózatos kínokat tud okozni. Azonban hatalmas élvezetek forrása is lehet az a tájék. Amikor egy ujjat, egy tárgyat vagy egy péniszt elkezdenének bevezetni a végbélnyílásba, akkor az izmok görcsbe rándulnak, mintha harcolniuk kellene az illetéktelen behatolás ellen. Csakis fájdalom lehet a következménye, ha a partner nem várja meg, amíg ezek az izmok ellazulnak, de megfelelő nyomás hatására a fájdalom elcsitul anélkül, hogy bármi egyéb sérülést okoztunk volna. A maximális elvezet megköveteli, hogy a végbélbe való behatoláskor teljesen kiküszöböljünk minden fájdalmat vagy fizikai sérülést. A fájdalmak kivédésének egyik lehetséges módja, hogy a passzív partner mindaddig azt mondja: Ne! -amíg teljesen fel nem készült az aktus folytatására. A felkészültség egyaránt jelenti a fizikai ellazultságot és a vágyakozást. Mindez elősegíthető, ha a partner folyamatosan, finoman, de nem erőszakosan érinti a végbélnyílás környékét. Esetenként előfordulhat, hogy a végbélnyílás izmai már ellazulnak, ám a passzív partner még nem került a megfelelő hangulatba. Ebben az esetben az ingerlés a befogadóképesség növelésében segít. Az anális szex élvezetessé tehető még akkor is, ha az a múltban állandóan kellemetlen volt. Az anális szex iránti vágyakozás még nem feltétlen jelent garanciát annak élvezetére is. Ugyanakkor a múltbéli kellemetlen tapasztalatok sem kell, hogy az anális szex iránti vágyakozást vagy az ilyen irányú érdeklődést kiöljék. A végbél krónikus feszültsége a leggyakoribb oka, hogy a szex ilyen módja kellemetlennek mutatkozik. Általában az aranyér és a krónikus székrekedés a jele ennek az állapotnak. A feszültség csökkenthető, ha gyakran megérintjük, megsimogatjuk a végbélnyílást és ez fokozatosan már megszokottá, válik. A végbél megnyitására tett próbálkozásra kiváló alkalom a zuhanyozás vagy a fürdés. A mély lélegzetvétel szintén kihat a végbél izmaira. Egy másik módszer az ellazítás gyakorlására, ha ritmikusan megfeszítjük, majd elernyesztjük a végbélnyílásunk izmait. Azok, akik élvezik a maszturbálást, a végbél ingerlésének különböző módszereivel próbálkozhatnak, minthogy azonnal fel is tudják függeszteni a kísérletezést, ha az bármilyen kellemetlen érzéssel járna. Sok ember szármára az jelenti a fordulópontot az anális szexhez való viszonyulásukban, amikor abban a meggyőződésükben hagyhatják a végbélnyílásukat masszíroztatni a partnerük által, hogy az nem akar majd behatolni. Ezután már a végbélnyílás cirógatásának elfogadása annyira erre az erogén zónára összpontosítja az élvezetet, hogy ezt már könnyű továbbfejleszteni. Két, záróizomnak nevezett izomgyűrű található a végbél nyílásánál. Ezek működése egymástól független. Ha csak mintegy egy centinyire nyomod be az ujjad a végbélnyílásba és nekifeszíted az oldalának, akkor tisztán érezheted a két különálló izomgyűrűt, a záróizmokat. Ezek között alig fél centiméter a távolság. A külső záróizmot a központi idegrendszer irányítja, akár csak a kéz izmait. Bármikor képesek vagyunk ennek a záróizomnak a megfeszítésére vagy ellazítására, csupán akaratunkon múlik. A belső záróizom már egészen másképp működik. Ezt a vegetatív (vagy autonóm) idegrendszerünk irányítja, amely pl. olyan fontos funkcióért felelős, mint a szívműködés. A belső záróizom reagálása és ellenállása mutatja meg, ha félünk, vagy legalábbis tartunk az anális szextől. Tehát a passzív partner hiába próbál ellazulni, mert félelme a belső záróizmot feszesen fogja tartani. Ezért ezen a helyen az óvatosság, elővigyázatosság elengedhetetlen a biztonság és kellemes érzés elérése édekében. Még annak is, aki évezetét leli az anális szexben, szükséges, hogy megtanulja akaratlagosan irányítani, ellazítani a belső záróizmát. Ehhez nem kell mást tennie, mint rendszeresen bedugnia az ujját a végbelébe, pl. a napi zuhanyozások alkalmával és az ujjával érzékelnie záróizmainak működését. Az izom működése spontán meg fog változni a megfelelő bánásmódnak köszönhetően. Ebben az esetben egy kis figyelem sokkal jobb eredményt ad, mintha megpróbálnánk akaratlagosan ellazítani. Bárki fokozatosan meg tudja tanulni a belső záróizma feletti irányítás képességét. A végbél ingerlése a legkülönbözőbb gyönyöröket biztosítja. Az idegvégződések legnagyobb koncentrációban éppen a végbélnyílás közvetlen közelében helyezkednek el. Ujjunkkal ezt különösen pontosan be tudjuk határolni. Egészen másfajta, de szintén kellemes érzést kelt, ha egy tárgy vagy egy pénisz érinti azt a területet, netán azzal a szándékkal, hogy megnyissa a záróizmokat és bejusson a végbélbe. A végbélnek (akárcsak a hüvelynek) a külső részén helyezkedik el az idegvégződések túlnyomó többsége. A belsőbb részen inkább a nyomásra reagál. Sokan élvezik a telítettség érzését a végbelükben, a feszülést, ami nem egy közelgő székletürítést megelőző bélmozgás előjele. A végbél feszítésének érzése különösen izgató az „öklözésért” rajongóknak, ami tulajdonképpen az anális szex egyik formája, amikor több ujjal vagy netán egész kézfejjel és csuklóval is behatolnak a végbélbe, sőt sokszor még a vastagbélbe is. A férfiaknál a prosztata (ami nekifeszül a végbél falának, néhány centire a végbélnyílás felett a hasi oldalon) szintén a gyönyörök forrása lehet, ha ujjal masszírozzák, netán egy tárggyal. Férfiaknál az anális szex azzal a kiegészítő élvezettel jár, hogy a pénisz tövét és a heréket is izgatja a behatoló, hiszen ezek közvetlenül a végbélnyílás közelében helyezkednek el. Az anális szex élvezetet egyformán lehet pszichikai vagy fizikai eredetű. A végbél tabu jellege plusz izgalommal töltheti el a résztvevőket. A legtöbb végbélellenes emlék (fuj! az piszkos!) rendszerint vissza-visszatér, mivel tudatalattinkban rögződött. Az élvezetekhez járulhat még az az érzés, hogy csodálatosan perverz dolgot művelünk, amiről egyúttal felfedezzük, hogy nem is piszkos dolog és egyáltalán nem gusztustalan. Mások viszont úgy gondolnak a végbélre, mint titkos helyre. Szégyellnek annyira feltárulkozni egy partner előtt, hogy a közelébe engedjék. A végbél izgatása orgazmushoz vezethet. A férfiak egy kisebb hányada, valamint a nők csupán anális szex révén is el tudnak jutni az orgazmusig anélkül, hogy egyéb nemi szervüket ingerelnék.
A nők esetében ez feltehetően magyarázható a medencei izmok összeköttetésével. Egy részüknél valóban az nyújtja az igazi élvezetet, ha végbelükbe hatolnak. Egy férfi csupán az anális szex révén valójában csak akkor tud eljutni az orgazmusig, ha az izgatás a prosztatájára összpontosul. Persze nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy ilyenkor indirekt módon a hímvessző tövét, valamint a heréket, a herezacskót is kellemes hatások érik. A végbél izgatása révén akkor lehet leginkább eljutni az orgazmusig, ha a résztvevők teljes mértékben átadják magukat az őket átjáró érzéseknek és fantáziának. Leszögezhetjük, hogy az orgazmusnak ez a fajtája egészen egyedülálló. Aki el tudja érni az orgazmust az anális szex révén, az előtt az élvezetek új világa tárul fel. A megfelelő étrend is hozzásegíthet az anális szex élvezetéhez. A rendszeres bélmozgás a vastagbél és a végbél fő funkciója. Elegendő rostos anyagot kell tartalmazzon a táplálékunk ahhoz, hogy az ürülékünk elegendő mennyiségű, lágy és jól formálódó legyen. Ennek eredményeként a belek mozgása elegendő a széklet ürítéséhez, minden különösebb erőlködés nélkül. Egy erőltetett székletürítés kellemetlen érzéssel jár és fokozza az izmok feszültségét. Friss gyümölcsök, zöldségek, teljes őrlésű gabona vagy a korpa nagyon fontos rostos anyagok a szervezetünk számára.
A hüvely és a végbél higiéniai szabályai különbözőek. Mivel közösülni lehet a hüvelybe és a végbélbe is, ezért sokan úgy gondolják, hogy a behatolás technikája, illetve a behatolás közben betartandó szabályok is azonosak mindkét esetben. Habár mindkettőt lágy bőr borítja és mindkettő képes megfelelően tágulni, ennek ellenére alapvetően különbözőek. A végbél nem egyenes cső. A végbélnyíláshoz kapcsolódó rövid végbélcsatorna a vastagbélben folytatódik, amely aztán a test elülső része felé dől. Néhány centit követően aztán visszakanyarodik, sok esetben 90 fokos szöget leírva. Aztán néhány centiméterrel odébb, váratlanul ismét másfelé veszi az irányt.
Bárki megismerheti saját vastagbelének az elhelyezkedését, illetve lefutását, ha óvatosan feldug egy lágy tárgyat, megpróbálja különböző irányba fordítani, miközben maga is különböző testhelyzeteket vesz fel, és közben arra koncentrál, hogy hol, mit érez. Arra azonban feltétlenül ügyeljünk, hogy a feldugott tárgynak kiöblösödő vége legyen, mert különben véletlenül elengedve, könnyen teljes egészében felcsusszanhat és visszaszerezhetetlen lesz. A vastagbél nem fejleszt váladékot, mint a hüvely, habár kis mennyiségű nyálka szokott benne lenni. Ezért a végbélbe való behatoláshoz minden esetben használjunk valamilyen kenőcsöt. Ez lehetőleg legyen kémiai adalékoktól mentes. A vizes alapú kenőcsök a legkedvezőbbek a bőrnek. A vastagbél fő funkciója, hogy szabad átjárót biztosítson a székletnek, ha szükséges. Tehát normál esetben a széklet nem vastagbélben helyezkedik el, csupán az ürítést megelőző bélmozgásokat közvetlenül megelőzően. Viszont előfordulhat, hogy kisebb mennyiség mégis visszamarad, különösen akkor, ha a széklet nem volt megfelelő állagú. A végbél átmosása szeretkezés előtt sokakban fokozza az ellazulási képességet a tisztaságérzet miatt. Másfelől viszont vannak, akikben éppen a piszkosság tudata fokozza a tiltottság miatti izgalmat, az ő számukra a szeretkezés előtti végbéltusolás éppen anti-erotikus.
Az anális közösülés nem kell, hogy az uralkodás és a megalázkodás szinonimája legyen. Tipikus főnök-beosztotti ábrázolása azt a képzetet kelti, mintha ez így volna szükségszerű. Kétségtelenül hozzájárul még ehhez a képzethez az a tévedés, hogy az anális szex feltétlen sebesülést okoz. Ráadásul sokak fantáziájában hasonló izgalmat kelt egy uralkodó(szolga viszony) elképzelése, mint az anális szexről való álmodozás. Vannak, akiket a testi fájdalom önmagában képes izgalomba hozni. Sokak számára éppen az akádolyozza meg az anális szex élvezetét, hogy alá-fölérendeltségi viszonyként élik át. A kiszolgáltatottság, illetve talán a behódolás és a megalázkodás képzete okozza, hogy a végbélnyílás izmai védekezőn megfeszülnek. Ezeknek az embereknek még inkább el kell lazulniuk és csak akkor lesz az anális szex számukra elfogadható ha nem a partnerük erőlteti rájuk, hanem önmaguktól találják élvezetesnek. Az anális szex nem csak biztonságos, hanem jótékony is. Az anális erotika tabu jellege onnan származtatható, hogy még az orvosok között is általánosan él a hiedelem, miszerint az anális szex szükségszerűen veszélyes. Ezzel szemben leszögezhetjük, hogy a végbél ingerlése egyáltalán nem vezet fizikai sérüléshez, amennyiben a résztvevő partnerek elkerülik a fájdalom okozását, sosem alkalmaznak kényszert és nem használnak kábítószert. Veszélyt jelenthet még a nemi betegségek terjesztése. Valamennyi közismert nemi betegség (kankó, szifilisz, herpesz) meg tudja támadni a végbelet is. Élősködők, baktériumok valóban fertőzhetnek, amennyiben ürülék kerül valakinek a szájába vagy a hüvelyébe. Az AIDS már összetettebb probléma. A HIV vírus a spermából vagy a vérből valóban átkerülhet egy vírushordozóból partnere véráramába egy parányi hámsérülésen keresztül. Ennek a veszélynek elkerülése érdekében az anális közösülés soha ne történjen ad hoc jelleggel. Azok, akik élvezetüket lelik az anális szexben, mindig hordjanak magukkal kondomot. A közösülést csak gumióvszer használatával szabad megkezdeni és az aktus során mindvégig ügyelni kell annak megfelelő használatára és épségére. Két egészséges ember monogám kapcsolatában a végbélen keresztüli fertőzés veszélye minimálisra csökkenthető. Férfiak és nők ezreinek vannak krónikus orvosi problémáik a végbelükkel kapcsolatosan, amelyek mind elkerülhetők lennének, ha az ezzel kapcsolatos negatív beállítottságukat meg lehetne változtatni. Ehhez azonban elengedhetetlen a végbél mint erogén zóna elfogadása
Gruppenszex
A gruppenszex, definíciója szerint olyan nemi kapcsolat, amelyben kettőnél többen vesznek részt. A köztudatban elterjedt felfogás szerint, a sokkrésztvevős nemi tobzódásokat nevezik gruppenszexnek. Nagy vonalakban ugyanezt takarja az „orgia” kifejezés is. A gruppenszex ritkán jön össze előre megszervezetten, egy-egy jól sikerült buli záróaktusa lehet az általános szeretkezés, főleg, ha előzőleg a bacchusi örömöknek is jócskán hódoltak. Ilyen esetekben fiataloknál is előfordul, mégis jellemzőbb a középkorúakra, a szexuális megszokottságot elűzendő. Recept a gruppenszex megszervezésére, valamint a pozíciók összehozatalára nincs. Mindenki azt csinál, amit, és akivel akarja. Ha első pillantásra elitélendő is, a magánügy szférájában kell, utaljuk a gruppenszexet, természetesen feltéve azt a kötelező követelményt, hogy minden résztvevő, függetlenül ezek számától, önként és jószántából vesz részt e féktelen szexuális szórakozásban.
Ha a kapcsolatunk elszürkül...
1. Jó, ha a pároknak mindig vannak apró titkaik egymás előtt. Ez mindig növeli az izgalmat, hiszen aki sohasem lehet biztos a másikban, az mindig figyelmesebben bánik partnerével.
2. Egy kis félrelépés (mondjuk nyaralás alatt), ami nem változik tartós kapcsolattá, egyáltalán nem nevezhető „károsnak”. Sőt, éppen ellenkezőleg, növeli az önbizalmat.
3. A veszekedések utáni kibékülést ajánlatos az ágyban is megünnepelni. Az intenzív szexuális élmény tudatosítja bennünk, hogy milyen jelentéktelenek az úgynevezett „problémák. Az erotika „ősi élménye” mellett minden más természetesen eltörpül.
4. Nem kell minden kis hibát bevallani. A mindennapi gyónással (pl. egy félrelépés után)csak feleslegesen terheljük a partnerünket. Gondoljunk arra, hogy jobb, ha nem tudunk minden jelentéktelen dologról. Ezért azokat mi se kössük partnerünk orrára. Még nagyobb jelentőséget tulajdonítana nekik, mint amit valójában megérdemelnek.
5. Ne feledjük, szinte minden párkapcsolatot újra fel lehet éleszteni…